Egyrészt: mivel a való világban élünk, pontosan tudjuk, hogy 20.000 forintból nem lehet túl magasra törni. Másrészt viszont: mivel ott nevelkedtünk és szocializálódtunk, ahol, azt is pontosan tudjuk, hogy bármely kirándulás megoldható egy sátor és kétnapi hideg élelem segítségével.

Ennek tükrében: zsebre vágtuk a freeblog által felajánlott 20.000 forintot, de még mielőtt elindultunk volna, máris a seggére vertünk az összegnek, és a Sok Kicsin vásároltunk belőle sorsjegyeket. Mert a lottón mi sose nyerünk, hátha most majd sikerül. De ha már mr. A meg Ana voltak olyan kedvesek*, hogy az utazást is előre kifizették, Anami javaslatára Norvégia felé vettük az irányt, hogy megmásszuk a Prédikálószéket. Sátorral és konzervekkel felszerelkezve, az éjszaka folyamán, zseblámpával, Blair Witch Project-módra hülyülve (hátha mi készítjük majd a következő, ultra-low-budget minimálhorrort, és rommá keressük rajta magunkat, az aa meg ahelyett, hogy fikázná, végre nézhetne olyan filmeket, amiket szeret) felmásztunk erre az csodálatos sziklára, és a napfelkeltét világ peremén ülve, láblógatva és teával koccintva köszöntöttük, amihez az energiát mademoiselle jobbik felének (értsd: a fiúja) mini-áramfejlesztője, (vagy mi) biztosította. A nap folyamán megittunk még néhány üveg bort, pálinkát, sört, viszkit (amit a konzervek mellé csomagoltunk, meg kíváncsiak voltunk, hogy csapatunk legfiatalabbja, Vandus mit bír), és a sátrunkat is felállítottuk. Az út mentén szedett éretlen goji-bogyótól már amúgy is elég kábultak voltunk, teodora zacskós kínai levese és nutellája csak hozzásegített minket ahhoz, hogy a világ urainak érezzük magunkat. Nőies csáberőnket bevetve (bodzásfanta addig elbújt egy goji-bokorban), másnap kölcsönkértük a bázisugrók felszerelését, és minden bátorságunkat összeszedve belevetettük magunkat a semmibe. Najó, nem mindenki: mademoiselle már a gondolattól is majdnem szörnyethalt**, úgyhogy miután lelkesen megtapsolta az utolsó ugró idiótát is, teodorával gyalog indultak el lefelé, aki National Geographic-ba illő képeket készített (ezeket komolyan nagyon szeretnénk már látni). Végül partra úsztunk, ahol kiderült, hogy Nialan eltörte a bordáját, de Nialan egyébként is állandóan eltöri a bordáját, úgyhogy erre csak legyinteni tudtunk, megszárítkoztunk, a szikla lábánál megvártuk a többieket, és ahogy jöttünk, úgy haza is mentünk. Jól éreztük magunkat, szereztünk egy életre szóló élményt, és a pénzünket is hasznosan költöttük el.

(Csapatunk nem csak a történet kedvéért, hanem igazából is támogatja a Sok Kicsit és a Gyermekétkeztetési Alapítványt 20 ezer forinttal. Ha te is szívesen segítenél, kérjük nézd meg a linket, vagy utalj az alapítványnak az 10300002-10350923-49020011-as bankszámlaszámra. Nekünk Norvégia, nekik étel...)

*"Szerintem simán balekok" - aa
**"A low-budget horrorverzió pedig az lett volna, ha az ugrás gondolatától tényleg szörnyet is halok, mire a teodora a hajamnál fogva vonszol le a hegyről, miközben bőszen fotózza a natgeo képeket..." - mademoiselle

Kéne valami meló (olyan, amiért fizetnek is, az ingyen munkákat már unom), mert így állandóan csak elbaszom a napjaim. Nem tudtok?

Hát akkor lett csapatunk, de nem lett nevünk, mert senki nem válaszolt a témát firtató mélemre (bíztató kezdet), úgyhogy mi leszünk A Csapat, Akiknek Nincs Nevük, Mert Mindenki Szarik Rá, röviden csak Szar A Nihilisták*. Tagjaink: anami, nialan, Vandus, férfiúi büszkeségünk, bodzásfanta és jómagam.

Update

Játékvezetői engedéllyel közben hét fősre bővültünk: egyetlen hím tagunk (hímtagunk, muha) legnagyobb örömére (bánatára?) tovább két hölgyemény, teodora és mademoiselle (ő még itt is) erősít bennünket.

*közben eszembe jutott még a Sonic Halálmajom is, de aztán anami kitalálta, hogy legyünk C.L.I.T**
**Chronically Lame Investigation Team***
***ez a nevünk, mondom

Aranyosak vagytok, hogy még így is ennyien látogattok, mikor kra nincs most itt semmi.

Én szívesen játszanék. Összejönne belőletek egy csapat?

Szerintem meg nem értem, hogy a picsába jön a főoldalon szegény zleila bejegyzéséhez egy Nagy-Magyarország thumbnail? De komolyan, ki a tököm szerkeszti mostanában a főoldalt, mert akkor igazán elmagyarázhatná, hogy milyen okból asszociál egy jó kis ezért-tart-itt-ez-az-országozásról Trianonra. Nem mondom, hogy ha kra megerőltetem magam, akkor nem értem, de... normális vagy öcsém?! (És akkor csak reménykedem, h nem olyanvalaki volt, akit ismerek, mely' esetben nem állt szándékomban megbántani, de ehhez tartom magam.)

Nem szeretnék különösebb kommentárt fűzni hozzá, de örülnék, ha megnéznétek őket, és ha tetszik, még terjesztenétek is. Persze helyette küldhettek nekik pénzt is. Remélem, igazi rocksztárok lesznek. Bár igazából már most azok.

Néha elképzelem, ahogy lassított felvételen verem szét az íróasztalt, repkednek körülöttem a szilánkok meg a papírok. De valahogy ettől sem lesz könnyebb.

Ez most nem nektek szól, menjetek máshová, nézzetek félre, olvassatok mást.

Ilyen volt az a két év veled. Ezeket nem tudom zacskóba tenni és visszaküldeni.

Grinderman - Vortex
Nick Cave - Bring It On
Rufus Wainwright - Hallelujah
Jeff Buckley - Hallelujah
Lou Reed - Perfect Day
Mick Harvey - Come On Spring
The Velvet Underground - Satellite of Love
The Velvet Underground - Pale Blue Eyes
Joy Division - Love Will Tear Us Apart
Damien Rice - 9 Crimes
Coldplay - The Scientist

Pillangó-effektus, káoszelmélet másképp. Vajon ki lennék most, ha csak egy tizedmásodperccel előbb vagy később születek?

A jóindulat nem alkoholfüggő.

odaadó vagyok
bomló anyag,
ami belédépül, míg el nem fogy,
levegő, emlék, ellenpont.
levegő, emlék, ellenpont.

Az első hivatalos munkám. Örülünk. (Fotó: Lékó Tamás)

Van, amit sosem fogok megérteni, de talán nem is kell. Teszem a dolgom, ahogy más is a magáét. As you like it. Pont leszarom, nincs nekem ilyen játszmákra se időm, se energiám, se kedvem már.

Nem lehet érdemben foglalkozni az EmPaMo nyíltan fasisztázó sajtóközleményével, mert konkrétan egy vicc, és egyébként se ingem, viszont pont tegnap éjjel, Kápmegyerről hazafelé gondolkoztam azon, milyen jó, hogy van szép, kiépített bringaút, de bazmeg, egyrészt térkövezett (pofával előre vonszolnám végig rajta azt az okost, aki kitalálta, hogy milyen kurva jó lesz ezen biciklizni), másrészt olyan sötét, mint Apáthy István 06 20 513-9194, Legin István 06 20 939-1011 és Murányi József 06 30 933-3720 segglyuka együttvéve sem. Ha akarnék se tudnék rajta közlekedni, de őszintén mondom, nem is akarok. Nem szeretnék hálátlannak tűnni, de lehetne, hogy ha már fizetem érte az adót - mert fizetem -, akkor ne valami fosra költsék tök feleslegesen, vagy ha már fos, akkor ne akarják mindenáron rámerőszakolni, hogy de az nem is fos?

update

szép, kerek, okos, higgadt. valami ilyesmire gondoltam én is, meg nyilván még nagyon sokan, de köszönjük annak, aki megírta.

"Az ELTE-s indentitás alapja, hogy mindenki más." Aztakurva. Hát hová járok én? De most komolyan.

Azért az milyen dolog, hogy valahányszor a kettővel ezelőtti bejegyzésemre téved a szemem, mindannyiszor azt olvasom, hogy azt hiszem, elvesztettem a szüzességem? Nagyon freudi. Vagy nem.

Korábban nem rajongtam különösebben érte, de Harcsa Veronika egy tüneményes, kedvesszavú, szépszemű csoda, és örülök, hogy vele dolgozhattam.

Azt hiszem, elvesztettem a szemüvegem.